Quality Management Trainee

Velem együtt most közel 1800 informatikus és mérnök gondolja úgy, hogy az evosoft csapatában van a helyünk. A mi szoftvereinkkel találkozhatsz a legnagyobb orvostechnikai berendezésekben, a legnagyobb autógyárak automatizálási rendszereit is a mi kódunk mozgatja, sőt az elektromos autókban is ott vagyunk. Az ipar szinte minden területén fut olyan program, amelyet a kollégáink teszteltek, fejlesztettek. Az evosoft 3 fővel indult, több mint 25 évvel ezelőtt. Mára több, mint 1800-an vagyunk és tovább bővülünk - tarts Te is velünk!”

Budapesti irodánkba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Feladatok
A napi minőségirányítási feladatok menedzselése az ágazat és a projektek mindenkori minőségirányítási céljainak elérése érdekében
Szakmai kapcsolattartás a projektek vezetőivel, a csoportvezetőkkel és az ágazatvezetővel
Kapcsolattartás a projekthez tartozó evosoft QMC-vel egyaránt, illetve a tevékenysége jellegéből adódóan egyéb szereplőkkel.
Fejlesztési és tesztelési folyamatok betartásának biztosítása.
A szükséges elemzések, jelentések elkészítése a projekt-, ágazatvezetés- és a felső vezetés számára, illetve az elemzések elkészítésének koordinálása
A projekt dokumentáció review-jában való részvétel.
A rábízott terület minőségreleváns tevékenységeiről való riportolás.
Minőségbiztosítási utasítások, dokumentációk elkészítése
Belső és külső auditokon való részvétel, intézkedések bevezetése, azok hatékonyságának visszamérése
Közreműködés a belső auditok előkészítésében és lebonyolításában
A minőségbiztosítási és minőségirányítási folyamatok figyelemmel kísérése
Az ügyfél által előírt folyamatmodell, illetve a QM rendszer és az abban foglalt követelmények tanulmányozása
Elvárások
Folyamatban lévő felsőfokú minőségügyi tanulmányok
Minőségirányításban területen szerzett ismeretek (ISO 9001 ismeret)
Tárgyalóképes angol nyelvtudás, írásban és szóban
MS Office ismeretek
Jó kommunikációs készség, határozott fellépés, proaktivitás
Önálló és csapatmunkára való képesség
Konfliktuskezelés, jó szervezőkészség, kezdeményezőkészség, kreativitás
Egyéb
Előny:
Szoftverfejlesztési/-tesztelési tapasztalat
ISO 13485 ismeret
Agile, Scrum, Lean metodológiák ismerete
Microsoft Team Foundation Server / SharePoint
27 001-es szabvány ismeret

Amit kínálunk:
Kellemes munkakörnyezet fiatalos, dinamikus csapatban
Diplomamunka-téma és -írási lehetőség cégen belül konzulenssel
Nemzetközi környezet, stabil, megbízható háttér
Home Office lehetőség és kötetlen munkarend
Szuperjó munkakörnyezet, az ország egyik legújabb irodaházában
Számos karrier lehetőség
Csatlakozási lehetőség közösségekhez: sport, CSR, green, ToastMasters, stb.
Családbarát munkahely
Zárt, őrzött parkoló
Alapadatok
  • Helyszín: Budapest, XI. kerület
  • Munkaidő: 8:00-17:00
  • Heti Munkaidő: 20 - 30 óra
  • Szakterület: Programozó, Tesztelő
  • Elvárt nyelvtudás: magyar, angol
  • Bérezés: 2000 Ft/óra
  • Azonosító: #24877
Ütemezés
  • Időtartam: folyamatos
  • Munkakezdés: Önéletrajzos jelentkezést követően
Oszd meg ismerőseiddel